Czingel
Szilvia
Bikinis
lányok
A fürdőruha
átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra című
cikkében a következőket írta a korabeli fürdőruha-viselet
átalakulásáról: „Hát bizony ez a divat olyan volt, hogy a vízben
és a vízparton sem engedett többet láttatni a nő testéből, mint
akkor, amikor városi toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros
blúza könyökig érő ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A
merészebb fürdőruhák bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő
hölgyek fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a
fürdőruha sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind
merészebb, majd a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek
lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és
jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik
és combjaik, hanem derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen
végződik.
A különböző történelmi korok különbözően
viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben vett strandolás, a
fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20. század vívmánya. Ennek
megfelelően a fürdőruha, mint kifejezetten erre a funkcióra
kifejlesztett ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi
korokban vagy meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget
viseltek
Kétrészes fürdőruhához
hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is viseltek már; s a
bikini őse később a rómaiaknál is népszerűségnek örvendett.
Olaszországban, a Villa Romana del Casaléban látható az a
mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik és a köztudatba „bikinis
lányok” néven vonult be.
A meztelenül
fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de a középkorban egy
nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte magával a
szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy mások ne lássák meg
meztelenül urát, miközben megmártózott a vízben.
A 19. század első felében a
nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága volt egészen
az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget viseltek, és nyoma sem
volt még a mai értelemben vett fürdőruhának. A nők generációkon
keresztül élték úgy az életüket, hogy tengerparti vagy épp
balatoni lakóhelyükről egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a
kezüket sem mártották meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő
eltöltésének módja a jómódú polgári körökben lett egyre
divatosabb, s lassan egyre több nő vetemedett arra, hogy
nyilvánosan fürdőzzön férfiak társaságában.
Az 1900-as évek elején a
nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat matrózgallérral
védve fürdőztek a Balatonban. Széles karimájú viaszosvászon kalap
védte őket a napsütéstől. Ekkor már a szoknyarész fokozatosan
eltűnt a női fürdőruhákról, és a merészebb hölgyek szoknya
nélküli, buggyos nadrágos overált kezdtek hordani.
Divat
a lidókon
A fürdőruhadivat változása
az 1920-as évek elején következett be, amikor a férfiak és a nők
már együtt fürödhettek, és sok esetben a fürdőkabinok vagy
teljesen eltűntek, vagy átépítették őket fürdőházakká, amelyeket
már nem lehetett ki-be mozgatni a vízből. Funkciójuk azonban
megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a családok, de a vízbe már
lépcsőkön lehetett eljutni, így a női estből is több volt látható.
A fürdőházakban működött kávézó és könyvtár is, így ezek a helyek
találkozási pontok, igazi közösségi terek lettek. Az egyik
legelegánsabb fürdőházzal akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez
volt a Magyar Tenger Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is
kényelmesebb és praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére
1907-ben még megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre
hivatkozva letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó
Annette Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szómagyarázat:
*lidó